A
technológiai fejlődés szociális-etikai következményei
Milyen
hatással van a társadalomra a technológia?
Az
okostelefonok megjelentével hatalmasat változott a világ, a személyes tér és az
intim szféra is új fogalmat nyertek. A rengeteg hasznos tulajdonság mellett,
amit ezek a készülékek magukban hordoznak jócskán akadnak negatívak is, amik
megnehezítik ezt az egyre bonyolódó, életnek nevezett mókuskereket.
Manapság nem látni embert a telefonja nélkül.
Elég körülnézni a tömegközlekedési eszközökön, hiszen a kezekből kikerültek az
újságok vagy a könyvek, helyettük mindenki a saját kis eszközét nyomkodja, zenét
hallgat, vagy a barátaival chatel, miközben alig pár perce váltak el egymástól.
Mindennapos lett a mobil, enélkül nem vagyunk senkik.
Míg régebben ahhoz, hogy felmérjük egy
embertársunk anyagi/társadalmi helyzetét pár mondatot kénytelen voltunk váltani
az illetővel, ma már elég megnézni a telefonját. Madarat tolláról, embert a
mobiljáról.
Ez egyszerre rémisztő és elgondolkodtató.
Mégis miféle társadalomban élünk, ahol egy elektronikai cikk alapján
kasztliznak be minket? Ha valakinek nem almás telefonja van, nem számít
senkinek. Akinek meg igen, az biztos nagyra van a pénzével, és a nem ájfonosok
provokálásaként mutogatja az utcán.
Személy szerint engem nem ért ilyen atrocitás
soha, de tapasztaltam már a közvetlen környezetemben ilyesféle megnyilvánulást,
és bevallom, nagyon megérintett.
A telefonnak nem erről kéne szólnia. Nem a
magamutogatásról és tekintélyfitogtatásról, hanem a hihetetlenül gyorsan
fejlődő technika előnyeinek kihasználásáról.
Hiszen ezért találták ki őket. Ezért vannak.
Mára már a jelentős piaci előnyök miatt vált az egyik leggyakoribb elektronikai
cikké, de a kezdetekben az emberek életének könnyebbé tétele volt a cél.
Emlékszem,
amikor általános iskolában a legjobb barátnőm megkapta az első mobiltelefonját,
azt kinyithatós fajtát és szavakat sem találtam, annyira ledöbbentem. Na nem
azon, hogy egy 9 éves kislánynak miért van már ilyen készüléke, hanem mert
tudatosult bennem, hogy ezzel bármikor el tudunk érni bárkit. Azelőtt ha otthon
hagytam például a matek füzetem, el kellett kullognom a tanítóhoz és
bűnbocsánatért esedezve kértem, hogy ne írja be a feketepontot, amit az otthon
hagyott felszerelés vont maga után. Így anyukám száma vol az első, amit
megtanultam, és onnantól kezdve minden ilyen alkalommal ki tudtam játszani a
rendszert.
A kérdésre, miszerint hogyan használják az emberek a mobiltelefont? nem hiszem, hogy
lehetne egy mondatban válaszolni. A sztereotipikus válasz mindenki szájából a nem jól, vagy valami ehhez hasonló
lenne. Való igaz, teljesen átvette felettünk az uralmat a telefonunk,
mindenhova magunkkal visszük (tényleg mindenhova), a töltő a harmadik kezünkké
vált, és ha a másik fél nem veszi fel a hatodik hívásunkat sem, idegbeteg módon
kezdünk el összeesküvés elméleteket gyártani, hogy vajon mi történhetett vele.
De gondoljuk csak végig, miért alakult ez így ki? Indokolt- e, hogy a legjobb
barátunkká váljon ez a készülék?
Elhatároztam, hogy minden héten egyszer tartok
egy virtuális detox napot, amikor az elektronikától mentesen fogok élni. Nos,
másnap reggel a barátaim kétségbeesett üzeneteit olvasgatva rájöttem, hogy
mennyire függővé váltunk mindannyian. Arról nem is beszélve, hogy a
szakpedagógus aznap tette ki az osztálycsoportba a tételsort, amit elkezdhettem
volna kidolgozni, plusz a külön tanárom is lemondta a matekórát, így
feleslegesen készültem rá. Mindez egyetlen nap alatt történt.
A közösségi média és a különböző platformokon
futó programok annyira ránk telepedtek, hogy 24 órára sem engednek el a
szorításból. Sőt, az amúgy pozitív kísérletnek indult szabad nap után még
fullasztóbbnak éreztem az egészet, mint előtte.
Szomorúan be kellett látnom, hogy az ember
hiába szeretne lassítani és megállni kicsit, a világot ez nem érdekli. A világ
számára nincs lassítás, nincs megállás, nincs pihenőnap. Pörög tovább, akár a
ringlispíl, és egyre azt sulykolja belénk, hogy aki lemarad, kimarad.
Hiszen
olyan rohamos tempóban jönnek az modernebbnél modernebb technikai újítások,
hogy ha nem jutunk hozzá azonnal a legújabb kütyühöz, senkik vagyunk.
A
régi rossz.
A
régi elavult.
Vedd
meg az újat.
Nem
számít, hogy drága, és nem eszel egy hónapig csak VEDD MEG AZ ÚJAT.
Ez
az, amit a telefongyártó cégek nyomnak belénk. Aztán a tehetősek persze élnek a
pénz adta előnyükkel, és beruháznak egy vadiúj készülékbe, hogy az olyan személyek (a társadalom elég
jelentős része), akiknek nem magától értetődő a félévenkénti telefoncsere, még jobban
elnyomottnak érezzék magukat. Persze ez is emberfüggő, akit soha nem érdekeltek
az anyagi javak és nem ez alapján határozott meg másokat, annak ez valóban üres
téma, és felesleges pénzköltés.
De egy kamaszkorban lévő fiatal (ami eleve egy
labilis időszak) számára a telefon- ügy nagyon is meghatározó. Emlékszem, én is
mennyire irigy voltam a korábban említett barátnőmre, mindent megtettem volna,
hogy nekem is legyen mobilom. Aztán lett is, az osztályban utolsóként, 14
évesen, de visszagondolva egyáltalán nem bánom.
Úgy
gondolom, fontos tudatosítani az ifjabb generációkban, hogy nem a tárgyaink
tesznek azzá, akik vagyunk. Egy csúcskategóriás telefon lehet, hogy eleinte
önbizalmat ad, és mindenki minket fog csodálni, amiért a miénk, de mindig jönni
fog egy újabb. Mindig lesz valaki, akinek több pénze lesz, aki többet és jobbat
engedhet meg magának, mint mi. Az ilyen anyagi javakra épülő kapcsolatok olyan
hamar fognak kihűlni, amilyen hamar dobnak a piacra egy újabb terméket. Három
hónap. Fél év. Talán egy év múlva.
Erről
a témáról órákat lehetne beszélni, krónikákat lehetne írni, de a meghatározott
karakterszám miatt le kell szűkítenem a mondandóm. Mint ahogy maga az élet sem
fekete- fehér, így a mobiltelefonokat sem lehetne „jó” vagy „rossz” dobozba
tenni. Hiszen mindenben, amiben van egy kis jó, megtalálható legalább olyan
nagy mértékben a rossz is.
A kérdés, hogy megéri- e bevállalni a
tökéletlent a tökéletesért?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése