short fluff

Tudom, rég volt már frissítés a blogon, de annyi minden történt velem az elmúlt időszakban, hogy időm sem volt leülni a gép elé, nem hogy valami normális tartalmat írjak.

Célirányosan  finish-be fordult az élet, bő egy hónap és itt az érettségi. Amire mindenki mondja, hogy annyira azért nem kell rágörcsölni, ha nem sikerül, majd megpróbálhatom ősszel vagy jövőre.

„Annyiszor érettségizel, ahányszor akarsz”

Ez a személyes kedvencem.

Lehet csak én nem tudok azonosulni ezzel az egész felfogással, de basszus, 12 éven át tanultam ebben a rendszerben, jól akarom lezárni. Méghozzá az első nekifutásra.

Én viszont soha nem voltam az a ’magolós típus’, ami érdekelt azt megjegyeztem (humán tárgyak általában), ami pedig nem, annál zsigerből utasítottam el a tanulás vagy a megértés opcióját (ez egyértelműen a matek).

Az az ember vagyok, aki szívét- lelkét beleteszi abba, ami iránt motivációt érez.

De mi van azzal, ami iránt semmit nem érzek? Muszáj foglalkozni vele, de a Jóég sem visz rá, hogy leüljek az asztalomhoz és a függvénytáblát bújva mélyedjek el a matematika racionalitástól bűzlő sötét bugyraiban.

Biztos mindenki számára ismerős az érzés, hogy amikor tanulni kéne, de hirtelen nagyobb a késztetés egy kis rendrakásra a szobában, vagy a héten felgyülemlett (és amúgy utált) házimunkák elvégzésére.

Ezzel én sem voltam másképp amikor a reggeli kávém és két tétel fölött nagyon nem fűlött a fogam a bipoláris világ megismeréséhez. ’Hosszú még a nap’ címszóval kihúztam inkább az egyik fiókomat, amiben mindenféle régi irományom lelt menedékre a tavalyi nagy szanálás közben.

Emlékszem, amikor ezt írtam magamnak 2015. július 15.-én.

Emlékszem ki miatt írtam.

Emlékszem mi motivált akkor.  Ugyan az, mint most.

„A sorsunkat magunk írjuk. Az életben nincs olyan, hogy valaki helyettünk dönt. Minden tettünknek következményei vannak, amik után vállalnunk kell a felelősséget. Talán elcsépeltnek tűnök, de én hiszem, és tudom, hogy csak akkor leszünk képesek felelősségteljesen dönteni, ha vannak elveink. Ha vannak céljaink, amik erőt adnak ahhoz, hogy kilépve a sorból ne hátráljunk vissza, azt remélve, hogy az előbbi döntésünket nem veszi észre senki. Dacolva a tömeg nyomásával be tudjuk teljesíteni az álmainkat, ha van, ami inspirál és arra késztet, ne adjuk fel! Az árral úszva soha nem fogunk tudni igazán azok lenni, akik valójában vagyunk.”

„A csoda egy újabb szó a kemény munkára”