about happiness

Mitől leszünk boldogok? Egyáltalán mi ez az érzés? Mindenkinek mást jelent, mástól lesz boldog, mégis egyre ritkábban hallom bárkitől is, hogy az lenne. Boldogtalanok, vagy csak félnek kimondani, hogy éppen minden rendben van, nehogy összedőljön a kártyavár?

Érdemes magasra emelni azt a bizonyos lécet? Vagy érjük be kevesebbel, hiszen semmi garancia nincs rá, hogy azt valaha is fogjuk tudni ugrani. És akkor elvagyunk ugyan, hiszen a kisebb jó is jó, legalább is jobb, mint a rossz, de mégsem a legjobb.

Meg kell találnunk azok az apró dolgokat, amik mosolyt csalnak az arcunkra és megdobogtatják a szívünket erőt adva ezzel egy távolabbi jó eléréséért.

A reggeli kávét egy pokrócba bugyolálva meginni a teraszon, miközben a környék madarai édes füttykoncertje szolgáltatja a zenét.

Vagy este, ugyan ott, csak a kávé helyett valami mással a kezünkben. A csillagokat lesve azon merengeni, vajon mit tartogat a holnap. És a holnapután. Hálát adni öt perc nyugalomért, amikor nem szól hozzánk senki, amikor át tudjuk gondolni az aznapi eseményeket.

Amikor a tömött buszról leszállva megcsap a lágy tavaszi szellő. Cseresznyevirág illata van.

Amikor a táncterem hangszóróiból megszólal a zene, és a koreográfia kezdete előtti egy másodpercben lehunyjuk a szemünket, hogy minden porcikánkat átjárja az a bizonyos valami, amit lehetetlen megfogalmazni. Mámoros.

Aztán már indulunk is. Az agyunk kikapcsol, a testünk táncol. A lelkünk táncol.

Három perc múlva pedig már kifulladva nézünk össze a többiekkel, és elégedetten konstatáljuk, hogy mennyire jó ezt csinálni. Közösen. Van kivel megosztani ezt az érzést. Ezt a felszabadulást. Ezt a szabadságot.

Ezek az (és a még milliónyi) apró dolgok mondhatni mindennaposak. Mégis ezek azok, amik feldobják az amúgy elég silány hétköznapokat. Ezek azok, amikből erőt merítve tovább lehet csinálni ezt az életnek nevezett mókuskereket, hogy az álmainkból időközben célt kovácsolva elérjük azokat. És akkor végre boldogok lehetünk.

Igazán boldogok.

Megéri jobban örülni a kis dolgoknak, miközben talán soha nem teljesülhet be a legnagyobb vágyunk? Naivan cipelni a hátunkon a világ összes terhét, amíg szemeink előtt lebeg a kitűzött cél.

Vagy megéri öröm nélkül leélni egy életet, miközben biztosak vagyunk a közelgő boldogságban, ami annyira de annyira jó, hogy képes kárpótolni minket az évek során kimaradt jókedvért?

Itt az ideje, hogy mindenki mérlegeljen magában. Döntse el, mi és ki az, ami és aki igazán számít. Legyenek akármilyen jelentéktelen dolgok is ezek, semmi sem tesz teljesebbé egy embert, mint amikor meg tudja osztani a gondolatait a szívéhez legközelebb állókkal.

Te boldog vagy?